Minden, ami konténer-ház

Minden, ami konténer-ház

Konténerház építés Magyarországon?

2016. március 01. - Győrfi Szabolcs

Lassan már az egész világon elterjedt, ismert építési technológia a használt szállítókontérből épülő LAKÓházak, 2014-ig Magyarországon is ismeretlen fogalom volt, addig a pillanatig, amikor megjelent vállalkozásom a magyar piacon. Több utánajárás követően hamar kiderült, hogy ebben az országban sokkal nehezebb az építési engedély megszerzése ezekre az innovatív házakra. Ekkor egy olyan megoldásra jutottam, hogy használt irodakonténerek felelnek CSAK meg, arra, hogy házat építhessünk belőle. Ennek a konténerfajtának van csak hivatalos ÉMI engedélye, amelyben szerepel, hogy minden szempontból - statikai, belmagasság... - lakhatásra is használható.

Így már bárkinek van lehetősége, hogy konténerből építkezzen. Erre csupán egy telekre van szükség, amelynek a beépíthetősége megfelel elképzeléseinknek. Igen, mert ELVILEG 2016 január elseje óta csak a következőkre kell figyelni:

http://privatbankar.hu/ingatlan/kaosz-az-epitesi-engedely-eltorlese-miatt-senki-sem-ert-semmit-290445

Ha már rendelkezünk a megfelelő telekkel, akkor nincs más, mint elképzeléseinket tudatni a www.kontener-haz.hu oldalon és már mehet is a tervezés. A honlapunkon rengeteg fotóból, látványtervből tudtok ötletet meríteni.

honlapra_3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kontener-haz.blog.hu/api/trackback/id/tr368431212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása